Ha vállalkozó vagy, biztosan ismerős az érzés: ott vagy egyedül a döntéseiddel, a napi kihívásokkal, az ötletekkel, amiket jó lenne valakivel átbeszélni. De kivel? Hiszen a saját területeden sokszor mindenki inkább konkurencia, legalábbis azt hisszük, ugye?
Pedig nem kell, hogy így legyen. Egyre több női vállalkozó jön rá arra, hogy az összefogás nem gyengeség, hanem épp ellenkezőleg: erősség. Egy biztos alapokon nyugvó szakmai együttműködés nemcsak több ügyfelet hozhat, hanem egy jó támogató hátteret is adhat, ahol van kivel megosztani a sikereket és a kudarcokat is.
A március idén az együttműködő nők hónapja a Womazing honlapján – nemcsak ünnepeljük, de jó példaként meg is mutatjuk azokat a nőket, akik nem rivalizálnak, hanem támogatják egymást – mert együtt nemcsak láthatóbbak, hanem sikeresebbek is lehetünk.
Most két szuper ügyvédnőt: dr. Boros Brigittát és dr. Vágvögyi Ágnest kérdeztük, hogy miben rejlik az együttműködésük sikere. Dönthettek volna úgy, hogy rivalizálnak egymással – de ehelyett az együttműködést választották. Hol találkoztak, és minek a mentén építették fel közös szakmai jelenlétüket? Miért működik köztük ennyire jól a közös munka? És mit tanulhatunk tőlük mi, női vállalkozók? Erről kérdeztük őket.


– Először is, az ügyvédekről sokszor a szigorúság és a zárkózottság jut eszünkbe, illetve sokan rettegnek, ha meghallják azt, hogy egyáltalán ügyvédhez kell fordulniuk. Brigitta, a közösségi médián felbukkantál egyszercsak és rövid idő alatt sikerült „emberi” közelségbe hozni a hivatásotokat és az ügyvédeket. Miért gondolod, hogy ez fontos, mi motivál ebben?
– Pontosan azért, mert mi is azt tapasztaljuk, hogy van ez a sztereotípia és az emberek félnek, tartanak az ügyvédektől. Szerintünk fontos, hogy minél többen észrevegyék azt, hogy az ügyvéd is ember, tehát nincs bennünk semmi félelmetes, nem kell feszengeni a társaságunkban, sőt, meg is lehet keresni bátran minket.
– Nem tudom, titok-e, de amikor utoljára beszéltünk itt arról, hogy mikor és hogyan érdemes ügyvédhez fordulnunk, még te csináltad a közösségi médiádat, sokan kérdezték is, hogy segítenél-e ebben nekik, ez azóta változott? Hogy tekintesz a közösségi médiára?
– Nem változott, Ágnessel mindketten magunk tartjuk ezt is kézben, hiszen fontosnak tartjuk, hogy önazonosak maradjunk ezen a fronton is és ez erre kiváló eszköz nekünk.
– Az elejétől kezdve látni, hogy nyitott vagy együttműködésre, az instagramon sokszor vonsz be másokat és együttműködsz dr. Vágvölgyi Ágnessel is – utóbbi azért kirívóan érdekes lehet, hiszen „konkurencia”, ha úgy nézzük. Hogy jött a közös munka ötlete?
– Vágvölgyi Ágnes ügyvédnővel alapvetően két külön jogterületen dolgozunk, így semmiképp sem nevezném magunkat konkurenciának. Instagram-on „ismerkedtünk meg” és egyből „működött közöttünk a kémia”. Gyorsan rájöttünk és összeraktuk, hogyan tudnánk a jogtudatosság irányába minél több embert „terelni”. Ez közös küldetésünk.
– Sokat beszélünk tudatosságról, mi ezt nagyon szeretjük, mert fontosnak tartjuk az edukáció és a mindennapi élet szempontjából is, de jogtudatosságról keveset hallunk. Mit jelent ez pontosan?
– Nekünk a jogtudatosság azt jelenti, hogy a jogi kérdéseknek hiteles forrásból legalább alapszinten utána járunk, mielőtt belemegyünk azokba az élethelyzetekbe, ahol ez fontos – és bizony nagyon sok ilyen élethelyzet van.
Például nem írunk alá semmit anélkül, hogy elolvasnánk. Ha pedig elolvassuk, és nem értjük, amit olvasunk, aláírás előtt megkérdezünk egy ügyvédet. Nem úgy kötünk szerződést, hogy letöltünk egy sablont hozzá a netről. Vagy mielőtt házasodunk, utána nézünk mit is jelent a házasság pl. a vagyonunkra nézve.
Röviden: a „jó lesz az úgy” helyett használjuk a fejünket és nem a szomszédtól, kollégától, barátnőtől… tájékozódunk, hanem közvetlenül az ügyvédtől kérünk információt.
– Mit jelent az együttműködés Nektek, ügyvédeknek?
– Egymás iránti tiszteletet, kölcsönös szakmai támogatást. Emellett azt, hogy van kivel szakmázni, jókat nevetni és megosztani a hivatásunkkal járó problémákat és a sikereket is együtt ünnepelni.
– Sok együttműködés van vállalkozások közt is, mit javasoltok, hogyan és mit tehetünk a win-win együttműködésért? Szükséges ehhez jogi segítség, vagy elég a megállapodás?
– A bizalom elengedhetetlen, szerintünk olyan partnert érdemes választani, akivel elejétől fogva megvan a közös hang és a közös cél.
A zökkenőmentes megállapodáshoz pedig természetesen elengedhetetlen a jogi támogatás.
– Mit javasoltok, mikor érdemes elállni a megállapodástól, és hogyan érdemes ezt tenni, ha látni, hogy valami nem win-win, vagy nem úgy megy, ahogy megbeszéltétek? Vannak „red flagek”?
– Rátapintottál a lényegre, a titok az, hogy ezeket is előre ki kell közösen találni és beletenni a megállapodásba. Ezért (is) kell a jogi közreműködés egy-egy szerződés létrejöttéhez. Ami pedig látjuk, hogy nem működik, azt nem kell erőltetni.
-Van-e olyan bevett gyakorlat, amit érdemes követni e tekintetben?
– Szerintünk minden kooperáció egyedi, ezért nincsen rá sablon, a fentebb említett dolgokat tartjuk fontosnak e tekintetben.
– Sok témáról beszélgettetek, mi az, amit különösen szerettek és mik a terveitek a következő pár hónapra, ha publikus?
— Nincs kedvenc témánk, a hozzánk érkező kérdésekre igyekszünk mindig használható, gyakorlatias tanácsokat adni. Szeretünk megtörtént eseteket is elmesélni, azokon keresztül jobban megragad a lényeg a hallgatóság fejében. Egyébként képesek vagyunk bármiről bármennyit beszélni 🙂
Annyit talán érdemes megemlíteni, hogy tervezünk egy közös online workshopot, melyről hamarosan publikusak lesznek a részletek – ha valakit érdekel a jogtudatosság, minden bizonnyal hasznosnak fogja találni!
Ha érdekel bővebben a jogtudatosság, és szeretnél ezzel kapcsolatos, emészthető tartalmakból tájékozódni, akkor itt találod dr. Boros Brigittát és dr. Vágvölgyi Ágnest.
dr. Boros Brigitta munka-családjogi ügyvéd (@borosbrigitta.hu) • Instagram-fényképek és -videók


