Hányszor, de hányszor hallja az ember, hogy „külföldön sincs kolbászból a kerítés”. Ez milyen igaz akkor is, ha expatként dolgozol egy idegen országban.
Mi kell ahhoz, hogy valaki ne csak túléljen, hanem valóban kiteljesedjen egy idegen országban? Hogyan találjuk meg önmagunkat, amikor minden megváltozik körülöttünk? Interjúnkban egy olyan szakértőt mutatunk be, aki nemcsak megélte ezeket a kihívásokat, de hivatásává tette, hogy másokat támogasson ebben az izgalmas, ugyanakkor gyakran nehéz élethelyzetben. Ez az interjú egy különleges utazásról szól – nemcsak térben, hanem önmagunk felfedezésében is, hiszen az expat élettel mindkettő együtt jár.
„Különös dolog ez, összepakolni az életedet és áthelyezni a világ egy másik pontjára… Egészen más kihívásokkal kell így szembenéznünk, mint a hazánkban élve. De jó eséllyel bárhová is megyünk, találni fogunk hasonló cipőben járó embereket, akikkel könnyebben megértjük egymást.”

–Mi az az „expat” és hogy kerültél kapcsolatba velük?
-Expatok azok a személyek, akik rövidebb vagy hosszabb távra külföldre költöznek és ott élik tovább életüket. Ebbe beletartoznak azok is, akik egy munkahelyi kiküldetés miatt 1-2 évig maradnak csak, és azok is, akik országról országra költöznek, keresve a helyüket. A kifejezéssel és más expatokkal akkor találkoztam először, amikor magam is külföldre költöztem. Azóta már 5 év eltelt és az életem és munkám átszövik az expat kapcsolatok. Különös dolog ez, összepakolni az életedet és áthelyezni a világ egy másik pontjára… Egészen más kihívásokkal kell így szembenéznünk, mint a hazánkban élve: minden hétköznapi esemény – banki ügyintézés, iskolai és munkahelyi értekezletek de még a bevásárlás is tartogatnak meglepetéseket a nyelvi és kulturális különbségek miatt.
–A saját tapasztalataid is relevánsak, hiszen Te is dolgoztál külföldön, mesélnél erről kicsit?
-Nagyon szívesen. Egyetemi éveim alatt éltem először külföldön, fél évet Csehországban tanultam ösztöndíjjal, majd a gyakorlatomat Németországban, Reutlingenben töltöttem. Néhány év magyarországi munka után 2019-ben döntöttem úgy, hogy külföldön próbálok szerencsét. Csehországban, Prágában egy multinál kaptam állást, ahol végül 4,5 évet töltöttem. Végig ugyanannál a cégnél dolgoztam, de a ranglétrán egyre feljebb léphettem – végül bérszámfejtés csoportvezetőként köszöntem el a kollégáktól, amikor 2024 elején Belgiumba költöztünk a párommal. Többnyelvű környezetben dolgozni és érvényesülni izgalmas de stresszes. Egy e-mail megírása is nehezebb, mert igyekszem a kulturális és nyelvi különbségekre tekintettel lenni. Plusz az üzleti kommunikáció stílusa és nyelvezete természetesen más, mint a hétköznapi baráti csevej. Rengeteget tanultam már Csehországban is, de amióta Belgiumban élek és a vállalkozásomra fókuszálok, még inkább érzem a helyzetből adódó kihívásokat.
-„Sehol nincs kolbászból a kerítés” – ez olyan standard mondat, amit mindig hallunk, ha a külföli munkavégzésről beszélgetünk. Mit gondolsz, mi más, illetve mi tud nehezebb lenni, ha külföldön dolgozik az ember?
-Valóban nincs kolbászból a kerítés, de tény, hogy sokan külföldön találják meg a boldogságukat. Számtalan apró eltérést tapasztalunk nap mint nap. Az első és talán legnagyobb különbség, hogy bármire is van szükségünk, bármit is intéznénk, azt egy másik nyelven tesszük. A mi és kollégáink más akcentusa, nyelvi és kulturális háttere befolyásolják minden interakciónkat. Kíváncsinak kell maradni, és félretenni az első megítéléseket, hiszen nem tudjuk, hogy a másik számára egy adott helyzet mit jelent. Természetesen a jogi- és adminisztrációs követelmények is figyelmet igényelnek, de azt tapasztalom – és ügyfeleimnél is azt látom -, hogy a közösségre találás a legnehezebb. Részben a nyelvi- és kulturális eltérések miatt természetesen, de nem kizárólag. Mély és stabil barátságokat kialakítani időbe telik még hazánkban is, de amikor “külsősként” érkezünk valahová, a kihívás megnő. Sokan a munkahelyi kapcsolatokra igyekeznek építeni, de fontosnak tartom, hogy a munkahelyen kívül is barátkozzunk, ismerkedjünk. Tapasztalatom szerint expatok expatokkal tudnak leginkább kapcsolódni, és szerencsére az expat közösségek egyre erősödnek. Így jó eséllyel bárhová is megyünk, találni fogunk hasonló cipőben járó embereket, akikkel könnyebben megértjük egymást.

–Te hogy tudsz segíteni ebben a folyamatban?
-A felkészülés jóval a külföldre költözés előtt kezdődik, és azt látom, hogy sokan ugranak mielőtt átgondolják a folyamatot. Az önismeret fejlesztésével, előzetes megalapozással elkerülhető a nagy csalódás és csökkenthetőek a nehézségek. Abban támogatom a hozzám fordulókat, hogy ezen az úton végig tudjanak menni, illetve hogy az új életszakaszban megtalálják a helyüket. Egyaránt dolgozom azokkal, akik költözés előtt állnak, és olyanokkal is, akik már évek óta külföldön élnek. A megfelelő kérdések feltételével és praktikus eszközök alkalmazásával óriási fejlődést tudunk így elérni.
–Neked mi a legnagyobb kihívás a külföldi életben?
-Úgy beilleszkedni az új környezetembe, hogy közben ne veszítsem el saját különlegességem. Szerencsére már viszonylag gyorsan felismerem, amikor valami nem önazonos és fel tudom tenni a kérdést: hogyan tudok ehhez kapcsolódni vagy ezzel szemben határt húzni? Ez és a távolság a számomra fontos emberektől, akik más országokban élnek.
–Mi az, amit szeretnél elérni?
-Szeretném ha a külföldi életet választók könnyebben vehetnék azokat az akadályokat, amelyekkel információ és tudatosság hiányában találkoznak. Küldetésem, hogy segítsek az útkeresőknek és útváltóknak kialakítani azt a életet, amit örömmel és fenntarthatóan élhetnek.
Ha te is kacérkodsz a külföldi élet gondolatával, vagy már benne vagy, de útmutatásra vágysz a külföldi karriered építéséhez, akkor Rékát itt találod meg.
Instagram: https://www.instagram.com/theenchantedyou?igsh=aHA1Nm90eDl1bzY5&utm_source=qr
Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=61553071877630
LinkedIn: https://www.linkedin.com/in/réka-tóka/

Ha hazai vagy külföldi vállalkozásodat láthatóvá szeretnéd magyarul vagy akár angolul tenni, itt találsz meg minket és csatlakozhatsz a honlapunkhoz, a Womazing közösségéhez.