„Olyan erősen magadhoz tartozni, hogy hajlandó vagy magadban állni, az a vadon – az egyedüllét és keresés megszelídítetlen, kiszámíthatatlan tere. Veszélyes hely, mert lélegzetelállító, melyre annyira vágyunk, amennyire félünk tőle. A vadont gyakran pogánynak érezhetjük, mert nem irányíthatjuk, vagy amiatt, amit az emberek gondolnak arról, hogy bemerészkedünk-e, vagy sem. Mégis ez a valódi hovatartozásunk helye; ez a legbátrabb és legszentebb hely, ahol valaha állhatsz.”
Brené Brown
Egyedül lenni nem egyenlő a magánnyal. Egyre több nő választja nemcsak kényszerből, hanem tudatosan is az egyedüllétet, vagy éppen tanulja meg, miként találjon benne harmóniát, önbizalmat és kiteljesedést. De vajon hogyan lehet az egyedüllét hiányállapot helyett egy beteljesedett, szabad élet?
Vadas Henrietta, az Egyedülfekvők.hu közösség megálmodója pontosan erről mesél: hogyan alakíthatjuk az egyedüllétet önismereti utazássá, miért lenne fontos levetkőzni a társadalmi elvárásokat, illetve előítéleteket, és hogyan találhatunk örömöt és önazonosságot egyedül is.
Szó lesz az egyedülálló nők mindennapi kihívásairól, az önszeretet fontosságáról és arról, hogy miért lehet az egyedüllét nemcsak egy átmeneti állapot, hanem egy tudatos, boldog életstílus.
Fotó: Drajkó-Egressy Orsolya
– Mit jelent egyedülfekvőnek lenni, és honnan jött ez az elnevezés?
– Az egyedülfekvők kifejezés alatt a tartósan egyedül élőket értem. Ők azok, akiknek ugyanolyan életük van, mint bárki másnak, csupán annyi különbözteti meg őket a többiektől, hogy este nem fekszik mellettük senki sem. Az egyedülfekvés mögött különböző okok húzódhatnak meg: van, aki még nem találta meg a párját, míg van, aki szakítás vagy válás után marad egyedül, az idősebbek körében pedig gyakori, hogy már elvesztették az élettársukat. Én tágabb értelemben is használom ezt a kifejezést, szerintem az egyedülálló édesanyák és édesapák is az egyedülfekvők csoportjába tartoznak. Az egyedülfekvőség azonban nem feltétlen jelent egyet az egyedülállósággal, mert vannak olyan kapcsolatok is, ahol nem bútoroznak össze a felek, tehát továbbra is egyedül élnek. A fogalom amúgy azt követően született meg bennem, miután véget ért a 4 éves kapcsolatom, és egyedül maradtam. Ekkor próbáltam definiálni magam, de a szingli fogalmat nem szerettem volna használni, és az egyedülálló szó sem tetszett. Ahogy ezen gondolkodtam, egyszer a villamoson állva utazva belém nyilallt a gondolat, hogy nem egyedülálló nő vagyok, hanem egyedülfekvő, mivel nem fekszik mellettem senki sem. Ez a fogalom annyira megtetszett, hogy elkezdtem így nevezni magam. Azt éreztem, hogy ebben a szóban sok minden benne van. Kifejezi az egyedüllét legigazibb módját, amelyben ott lapulhat a mardosó félelem és a bizonytalanság, miközben megbújhat mellette a megbékélés, a szabadságérzet, vagy akár a vágyakozás is egy másfajta élet iránt.
– A honlapon olvashatjuk a szinte ijesztő számokat, hogy mennyire sokan vannak egyedül. Ezt honnan tudjuk, illetve milyen fórumokon szoktak erről beszélni leginkább és miért?
– Valóban, sokan élnek a világon és itthon is egyedül. Magyarországon több mint 1,4 millióan vezetnek egyszemélyes háztartást, ezt a 2022-es népszámlálási adatokból tudjuk. Világszinten közel 500 millióan élnek egyedül, ezt az Euromonitor International piackutató intézet adatai igazolják. Az olyan országokban, ahol nagy az egyedül élők aránya, már vannak szószólói a témának. Amerikában ott van például Bella DePaulo szociálpszichológus, aki évtizedek óta egyedül él, és nemcsak érintettként, hanem szakértőként is kutatja a témát. Külföldön sokan felkarolták ezt az ügyet, közösséget építenek, ezáltal hasznos tanácsokat, segítséget adnak az egyedül élőknek. Itthon azonban eddig nem volt olyan kezdeményezés, amely erre a csoportra fókuszált volna. És hogy miért fontos ez? Egész egyszerűen azért, mert az egyedülfekvőség annyira elterjedt, hogy már megkerülhetetlen. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a jövőben még többen fognak egyedül élni. 2040-re azt jósolják, hogy világszinten meg fog duplázódni az egyedül élők száma, ez pedig sokunknak változást fog hozni az életébe. Az biztos, hogy már most egy meghatározó társadalmi csoportól van szó. Az egyedülállóknak például nemzetközi világnapja is van, ez a november 11-e, amely az utóbbi években a világ egyik legfontosabb e-kereskedelmi napjává nőtte ki magát. Számos kampány, promóció célozza az egyedülállókat, és ez a trend kezd a magyar piacra is begyűrűzni, a hazai cégek is igyekeznek megszólítani őket.
– Melyek az egyedülfekvőkkel kapcsolatos sztereotípiák, mit gondolnak róluk általában az emberek?
– A magányosság az elsődleges sztereotípia. Az Egyedülfekvők.hu tavaly ősszel reprezentatív kutatást végzett a témában, és ebből az derült ki, hogy a magyarok egyötöde tartja magányosnak az egyedül élőket. Szerintem ez nagyon káros gondolat, mert attól, hogy valaki egyedül él, nem feltétlen lesz egyből magányos. Ezt a két fogalmat meg kellene különböztetni egymástól, ebben a médiának és a marketingnek is hatalmas szerepe van. A másik sztereotípia az önzőség: sokan azt gondolják, hogy aki egyedül él, az önző, csak magára gondol. Készítettem már több interjút egyedülfekvőkkel, és ők azt mondták, hogy igen, van bennük önzőség, de ez jó értelemben vett önzőség, ami azt jelenti, hogy megvédjük a határainkat és magunkat helyezzük előtérbe. Azt is szokták feltételezni az egyedülfekvőkről, hogy antiszociális személyiségek, nem nyitnak a külvilág felé, miközben azt lehet látni, hogy sok esetben aktív szociális élete van annak, aki egyedül él. Tehát a legtöbb esetben ez sem igaz.
– És van különbség az „agglegények” és a „vénlányok”, vagyis az egyedülálló férfiak és a nők közt?
-Szerintem van. A szakértőkkel folytatott beszélgetésekből kirajzolódott, hogy a nők esetében sokkal több a sztereotípia, például sokan gondolják azt a hosszú ideje egyedül élő nőkről, hogy problémásak, vagy válogatósak. A férfiak esetében ez ritkán jelenik meg. Velük kapcsolatban azt szoktál felhozni, hogy nem tudnak elköteleződni. A nők esetében viszont sokkal több a társadalmi elvárás, és ezek nyilvánvalóan éltetik a már említett sztereotípiákat. Ami még érdekes, és rámutatott az Egyedülfekvők.hu kutatása is, hogy a nők sokkal pozitívabban látják az egyedül élők helyzetét, mint a férfiak, és ez is sokat mondó. Tanulmányok szerint e mögött az áll, hogy a férfiaknak nincs olyan szociális vagy kapcsolódási képessége, mint mondjuk a nőknek. Mi, nők, az egyedülfekvőséggel sokkal jobban meg tudunk békélni, és megtalálni benne a jót.
– Te szoktál egyedülfekvőkkel beszélgetni, hogy látod, mi az, amit ők gondolnak magukról vagy az élethelyzetükről?
– Igen, több egyedülfekvővel is tartom a kapcsolatot. Nagyon sokan visszajelezték, hogy nem magányosak, jól érzik magukat, megvannak a családi, baráti kapcsolataik, és békében vannak önmagukkal. Persze, vannak szélsőséges esetek is, amikor valakit annyira nyomaszt ez a helyzet, hogy már pszichológus segítségére szorul. Többen egy átmeneti életszakasznak tekintik ezt, ki akarnak ebből lépni, csak még nem találtak párra. Bár konkrét felmérés nem támasztja alá, de én azt gondolom, hogy sokan maguktól választják az egyedüllétet, mert megéltek már rossz kapcsolatokat vagy házasságot, és nem akarnak még egyszer ilyenbe belekerülni, emiatt nem is ismerkednek. Közben pedig megtapasztalják az egyedüllét előnyeit, és egyszerűen annyira megszeretik ezt az életformát, hogy nem akarják már feladni. Pedig itt is megvannak a hullámvölgyek, mint bármelyik más élethelyzetnél: vannak jobb és kevésbé jó napok. Volt olyan egyedülfekvő, aki azt írta, hogy ismerős volt számára a honlapomon is említett fojtogató csend és üresség, amely idővel megszelídült, ehhez azonban sokszor nehéz önismereti út vezet.
– Érdekes, hogy Dél-Koreában „honjok”-nak nevezik azokat, akik tudatosan egyedül élnek és egyfajta trendet is jelent. Mit gondolsz, itthon milyen nehézségekkel küzdenek leginkább, akik ebben a helyzetben vannak – ezek anyagiak vagy mentálisak inkább?
– Szerintem mindkettő megjelenhet, rám például az elején az anyagiak nagy terhet róttak. A jelenlegi lakásárak vagy bérleti díjak mellett elég nehéz egy személynek fenntartania magát. Nyilván minél idősebb valaki, annál nagyobb az esélye, hogy vannak tartalékai, ami könnyíthet a helyzeten, de minden esteben kihívás. Volt azonban olyan interjúalanyom, aki azt mondta, hogy ő, amióta egyedül él, kevesebbet költ ételre, másképp osztja be a pénzét – ilyen meglátás is létezik. Mentálisan azok érezhetik inkább rosszul magukat, akiknek ez nem önkéntes, tudatos döntés, és szeretnének párt. Őket biztosan nyomasztja az egyedülfekvőség.
–Van az egyedül élőknek külön lelkisegély-szolgálat vagy támogatás?
-Kifejezetten egyedül élőknek szóló nincs, de ott van például a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ), őket éjjel-nappal lehet keresni bármilyen lelki problémával. Karácsony környékén beszélgettem a szervezet elnökével arról, hogy kik keresik fel őket a leggyakrabban, és kiderült, hogy nem csak egyedül élők. A többség a magány és az izoláció érzése miatt hívja a segélyvonalat. Ebből is látszik, hogy a magányosság nem kizárólag az egyedülfekvőket érintheti, hanem a kapcsolatban, családban élőket is. Ez tulajdonképpen össztársadalmi probléma, a fiatalok is veszélyeztetettek. Az ő esetükben a szociális média nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy elmagányosodnak. Az egyedül élők kapcsán mindig hangsúlyozom, hogy nagyon fontos a társaság és a baráti kapcsolatok, a megértés – egyébként élethelyzettől függetlenül mindenkinek erre lenne szüksége: minőségi kapcsolatokra.
– Egyre több helyen látjuk a családvállalás támogatást napi szinten, szerinted ez hogyan hat azokra az emberekre, akik valamilyen oknál fogva még nem vagy már nem tudnak családban élni? Nem mélyíti ez a meg nem értést egyedülfekvők és családosak közt?
– De, ez komoly társadalmi nyomást jelenthet. Az egyedülfekvőkben megszülethet egyfajta „lemaradottság-érzés”, és mindez nyomasztó tud lenni, főleg, ha azt látjuk a környezetünkben, hogy szinte mindenkinek saját családja van, és mi is erre vágyunk. Nem beszélve a kéretlen tanácsokról és megjegyzésekről, amelyekkel azt sugallják, hogy nem vagyunk a helyünkön, valamit nem csinálunk jól. Sokan azt gondolják, hogy az egyedülfekvő a felelős a helyzetéért, és ha akarna, tudna változtatni, csak mondjuk „válogatós”. Közben a valóság az, hogy nem mindent tudunk kontrollálni: tudjuk fejleszteni magukat, nyitottnak lenni és keresgélni, de arra már nincs befolyásunk, hogy ki, mikor és hogyan lép be az életünkbe.
Sokan fekete bárányként tekintenek az egyedül élőkre, és én azért hoztam létre az Egyedülfekvők.hu kezdeményezést, hogy párbeszédet teremtve a témában segítsem az elfogadást és a megértést. Az a célom, hogy többet beszélgessünk erről, több szempontot megismerjünk, mert csak így lehet az egyedülfekvőkkel kapcsolatos előítéleteket megdönteni.
– Mik a terveid a honlappal és mi az, amin most dolgozol?
– Sok tervem van. Szeretnék minél több egyedülfekvőt elérni és beszélgetni velük, de legfőképp a honlapot szeretném gazdagítani hasznos tartalmakkal. Igyekszem több szemszögből boncolgatni az egyedülfekvőkkel kapcsolatos témákat, kérdéseket, és bízom benne, hogy ezáltal segíthetem az egyedül élők csoportját. Minden egyedülfekvőt invitálok és szívesen látok az oldalamon.
Köszönjük szépen a beszélgetést, reméljük, hogy ha eddig elolvastad, akkor nem sztereotípiával gondolsz az egyedülfekvőkre és Te is azok közt vagy, akik megértik a másik élethelyzetét.
Az egyedülfekvőkről a honlapon olvashatsz, Vadas Henriettával pedig a közösségi médiában az Instagramon és a Facebookon találkozhatsz, szeretettel ajánljuk a tartalmait.
Ha pedig szeretnél a blogunkban szerepelni, itt találod a részleteket!
