Vállalkozni annyi, mint dönteni nap mint nap. De vezetni annyi, mint felelősséget vállalni ezekért a döntésekért – önmagunkért, másokért, és a környezetünkért, a világért is, ahol élünk.
A womazing közösségében hisszük, hogy a női vállalkozók nem csupán vállalkozást vagy céget építenek. Ők értékeket közvetítenek, példát mutatnak, és változást hoznak – szívvel-lélekkel, tudatosan.
Ezért volt számunkra meghatározó élmény részt venni a Nexus Global Impact Summiton, ahol a világ különböző pontjairól érkeztek vezetők, társadalmi vállalkozók és kutatók, hogy együtt beszélgessünk arról, mit jelent ma felelősséggel vezetni – és tanuljunk egymástól.

A vállalkozás nemcsak gazdasági, hanem társadalmi üzlet
A 21. század női vállalkozója többet képvisel, mint profitot – és ez a világ minden táján megmutatkozik: egyszerre van jelen a piacon és a közösségben, egyszerre számít a döntései gazdasági és társadalmi hatása.
Vezetőnek lenni nem csak annyit jelent, hogy embereket irányítunk, hanem hogy értékeket képviselünk, utat mutatunk, és tanulunk folyamatosan. Mindezt nem erőből, hanem önazonosan és hitelesen tesszük. A leadership a női vállalkozók esetében nem dominanciát jelent, hanem irányérzéket. Felelősséget. Hitelességet.
Ez volt a fő üzenete a Nexus Global Impact Summit-nak is: a világ jövőjét azok írják, akik hajlandók vezetni – saját példájukkal, és közösségeik felé való elköteleződéssel.
Mit tanultunk a leadership workshopokon?
A Nexus nemzetközi konferencia biztonságos teret adott a eszmecserének és a valódi tudásmegosztásnak, a résztvevők között számos női vállalkozó is jelen volt, akik saját történetükön keresztül mutatták meg: vezetőnek lenni lehetőség és felelősség mindnehol a világon.
A vezetés nem a mindentudásról, hanem a tanulás képességéről szól
Az egyik leginspirálóbb workshop az „Authentic Leadership” témája köré épült. A beszélgetések során világossá vált: a vezető nem attól hiteles, hogy hibátlan, hanem attól, hogy őszinte. Mer kérdezni. Mer tanulni – és mer visszajelzést kérni.
A sebezhetőség nem gyengeség, hanem az egyik legerősebb kapcsolódási pont. Vállalkozóként is fontos ezt felismerni: ha hibázunk, nem elrejteni kell, hanem tanulni belőle és építkezni tovább.
A fenntarthatóság ma már alapvetés
A Summiton több előadó is hangsúlyozta: a fenntarthatóság nem extra, hanem a jövő vállalkozásainak alapköve. Legyen szó környezeti hatásról, társadalmi szerepvállalásról vagy gazdasági és etika kérdéséről – a női vállalkozók gyakran természetes ösztönnel keresik a felelős megoldásokat.
A workshopok segítettek abban, hogy mindezeket a gyakorlatban is megnézzük, hogyan működnek – vagy hogyan nem működnek, hol és mit érdemes korrigálni egy projektnél.
A vevői hűség, a társadalmi hatás és a pénzügyi eredmény tehát nem zárják ki egymást – ha jól van vezetve a vállalkozás- ehhez pedig bármikor kérhetünk segítséget mentoroktól, más vezetőktől akár.
A technológia használata és innovációja nemcsak lehetőség, hanem felelősség
Az egyik legizgalmasabb téma az AI használatának etikája volt. A mesterséges intelligencia számos területen támogatja a vállalkozókat: használjuk naponta marketinghez, tartalomgyártáshoz és ügyfélszolgálathoz is.
De minden technológiai döntés egyben vezetői döntés is. Hogyan használjuk az adatokat? Hogyan legyünk transzparensek? Miként biztosítjuk, hogy a rendszereink etikusak és fenntarthatóak legyenek?
Ezekre is kaptunk jó pár példát, hogyan lehet jól használni, ami azért is fontos, mert felelős női vállalkozóként vezetnünk kell a digitális térben is.
No és mit mondanak a számok a nők jelenlétéről a gazdaságban? – A WEF Gender Gap Report 2025 tanulságai
A World Economic Forum legfrissebb jelentése szerint a nemek közötti egyenlőség világszinten 68,8%-on áll. Ez azt jelenti, hogy a teljes egyenlőséghez még több mint 120 évre lenne szükség, ha a jelenlegi ütemben haladunk.
A legnagyobb szakadék továbbra is a gazdasági részvétel, különösen a vezetői pozíciók terén mutatkozik – még az előző évek előrehaladása után is.
Ezért ennyire fontos, hogy a női vállalkozók ne csak működtessék vállalkozásukat, hanem hangot adjanak értékeiknek, képviseljék a vezetői szerepüket, és példát mutassanak. Mert a változás nem történik meg magától – mi vagyunk azok, akik mozgásba hozzuk.
Vállalkozás szívvel, vezetés felelősséggel – hogyan valósítsd meg?
1. Ismerd meg a saját vezetői stílusodat
Ne másokat utánozz, hanem keresd meg, mi az, ami belőled fakad. Lehet, hogy csendes vezető vagy, lehet, hogy szenvedélyes, lehet, hogy analitikus – bármelyik működhet, ha önazonos vagy.
2. Építs fenntartható rendszereket
Akár kis lépésekkel is indulhatsz: etikus beszállító, újrahasznosított csomagolás, tudatos kommunikáció, fenntartható, környezetbarát levelezőrendszer, vagy platform használata. A márkád értékei nem a logódból, hanem a döntéseidből derülnek ki egyértelműen.
3. Tanulj, tanulj, tanulj
Ne csak a szakmádról – hanem vezetésről, technológiáról, emberekről. Workshopok, mentorprogramok, konferenciák – mint a Nexus – mind segítenek fejleszteni a vezetői énedet.
4. Kapcsolódj más női vállalkozókhoz
A legnagyobb erőforrásunk az, ha nem egyedül megyünk az úton. A womazing közössége pont ezért jött létre: hogy ne csak láthatóvá tegyük egymást, hanem támogassuk is, és ezen az úton különösen nagy hangsúlyt fektetünk az érték alapú együttműködésre és a nemzetközi térre és jelenlétre.

A jövő női vezetője Te vagy!
A Nexus Global Impact Summit tanulsága és a World Economic Forum jelentése egyaránt arra hívja fel a figyelmet: a világ változásban van, és a női vezetők, női vállalkozók szerepe egyre fontosabb. Nem elég a háttérben maradni – jelen kell lenni.
A vállalkozásod nemcsak rólad szól, hanem mindazokról, akiket képviselsz vele: a vásárlóidról, a közösségedről – és a jövőről, amit alakítasz.
Csatlakozz a womazing közösségéhez
Ha készen állsz arra, hogy ne csak vállalkozz, hanem vezess is – értékekkel, felelősséggel és közösséggel –, itt a helyed.
A womazing az a tér, ahol a női vállalkozók nemzetközi szinten láthatóak és jelen vannak és ahol a fenntarthatóság, a társadalmi felelősség, valamint a tudatos jelenlét alap.
Vállalkozz szívvel-lélekkel, vezess felelősséggel – és hatással leszel.